Az "egyke" madár magányos madár

30/1/2017

Az "egyke" madár magányos madár
Mi emberek, lassan de biztosan kikeveredünk a madártartás kezdetét jellemző sötét középkorból. Nem is olyan nagyon régen a madártartást illetően még az volt az általánosan elfogadott szemlélet, hogy a papagájt kis ketrecben, vagy egy ülőfához láncolva kell tartani, valamint kizárólag magvakkal és sós keksszel táplálni. Szerencsére a legtöbb papagájtartó ezt a felvilágosulatlan korszakot messze túlszárnyalta. Manapság számos papagáj él 400 dollár (84.000 Ft) értéket meghaladó, drága játékokkal berendezett madárkalitkában és ezek a madarak kalitkáikból hosszabb időszakokra kiengedve szabadon barangolják be a lakást, valamint tudományos ismereteken alapuló, friss gyümölcsöket és zöldségeket is tartalmazó táplálékot fogyasztanak. Tehát elmondhatjuk, hogy hosszú utat tettünk meg, amire büszkék is lehetünk. Mindez azt mutatja, hogy nyitottak vagyunk a saját önzésünkön túlmutató tudatosságra illetve lelki állapotra, amely tekintettel van azoknak az élőlényeknek az érzéseire, akikkel e bolygón osztozunk. Azonban tartja magát egy szemlélet, amely miatt még mindig túl sokan, makacsul megrekedtek a madártartás ama bizonyos sötét középkorában, miszerint általános gyakorlat, hogy az emberek kedvencként csak egy madarat tartanak, amelynek eredményeként nagyon - nagyon sok "egyke madár" szenved el hosszan tartó és természetellenesen magányos életet!

Az általános szabállyal ellentétben - miszerint az egyke madár magányos madár - persze akadnak kivételek, sajnos azonban nem sok. Az általunk házi kedvencként tartott madarak többsége társas lény. Elsősorban épp e miatt minősülnek "jó" kedvencnek. Ezek a madarak természetes közegükben, a vadonban, egy kiterjedt társas csoport, a madárraj tagjai, amely életközösségen osztoznak szüleikkel, társaikkal és - rendszerint - egy hűséges partnerrel. A madárraj felépítése az egyed számára közösséget jelent, amely által minden szükséges dolgot megtanul, illetve megkap, ami elengedhetetlen a boldog és kiegyensúlyozott élethez, továbbá ez a közösség már a puszta méretével nagy biztonságot és valódi védelmet nyújt a tagjai számára és megszakítás nélkül képes fenntartani az egyedek érdeklődését és éberségét. A vadonban a madarak nem szomorúak vagy idegesek. Nem tépik a tollaikat. Nem üvöltenek egész álló nap. Sajnos a kalitka foglyaiként élő madarak mindezeket túl gyakran teszik. A legtöbb ilyen esetben a kedvencként tartott madár a különböző abnormális viselkedés révén a következőket próbálja kifejezni:"- Magányos vagyok!" - illetve -:"- Rémült vagyok!". Kedvencként tartott madara számára Ön és esetleg a család más tagjai jelentik a madárrajt. Ez rendben is van így, amennyiben Ön állandóan a madár környezetében tartózkodik, ám ez nyilvánvalóan lehetetlen. Szóval mi történik akkor, amikor a madár gazdája órákra, vagy esetleg napokra eltávozik? "Egyke" madarát ilyenkor egy nagyon is természetellenes és rémisztő helyzetbe hozza. A vadon élő madárraj tagjai ugyanis ritkán vagy soha nincsenek egyedül. Ösztönösen tudják, hogy az egyedüllét veszélyt jelent számukra, ezért egymástól szinte mindig csak hallótávolságon belül távolodnak el. Képzelje csak el, hogy min megy keresztül kedvence, amikor mindenki elhagyja a házat és ő, mintegy csapdába esve egyedül marad! Újra és újra hívja Önt, azt a személyt, aki számára a madárrajt testesíti meg - azonban válasz nem érkezik!

Mi a PetStation-nál (www.petstation.com) elkötelezetten hiszünk abban, hogy a kedvencként tartott madarakat (és számos más fajta házi kedvencet, amelyek természettől fogva szociális lények, beleértve a kutyákat is) nem szabadna egyedül tartani, kivéve nagyon ritka, pozitív körülmények fennállása esetén. Nagyon ritka, hogy egy ember annyi időt és figyelmet szánhasson kedvencére, ami ahhoz szükséges, hogy kivédhesse az állatra nehezedő magányt és unalmat, ami bizony állandó velejárója a kedvencként tartott madár életének. Vajon Ön elegendő időt tölt "egyke" madarával, hogy távol tartsa tőle a magányt és az unalmat? Sok, egyébként jó szándékú és kötelességtudó "egyke" madarat tartó ember hiszi azt, hogy a válasz igen. De valóban így van-e? A madárral kettesben eltöltött napi egy óra nevetségesen rövid időszaknak minősül. Napi négy óra nem elegendő, nyolc óra már esetleg elégséges, de az is lehet, hogy nem. Talán érti már, hogy mit tartunk ritka kivételnek? Aki akár nyolc órát is képes a kedvencével tölteni? Nyilván ilyen nem létezik, és elnézést, de a kutyák, macskák, akváriumi halak, stb. nem alkalmasak madár-őrzőnek. Éppen ezért szükséges egy másik madarat hozni a családba. Több madár beszerzése ellen a legáltalánosabb kifogás a következő: "A madarak egymáshoz fognak kötődni és nem hozzám." Egy másik ellenvetés pedig a zaj-tényező megsokszorozódásával érvel: "A madaram folyton rikoltozik, egy következő madár kiabálása már elviselhetetlen lenne". Mindkét feltevés alapvetően hibás. Amennyiben a madarak eltérő időben kerülnek beszerzésre, minden egyes madárnak megvan a lehetősége kötődni a gazdájához, egyébként pedig a madarak vagy kötődnek egymáshoz, vagy nem. Csoportban együtt élve sokkal inkább társakká válhatnak és egy érdekesebb, izgalmasabb környezetet alakíthatnak ki maguknak. Ami a zajt illeti...Nos, amikor kedvenceink érdes hangú hívogatásba kezdenek (mivel a madarak már csak madarak maradnak), az bizony egyre hangosabbá válik. Azonban az "egyke" madár a magány és az unalom miatt többet kiabál. Egy másik madár társaságában a kiabálás, mint alapprobléma alábbhagy, így annak eredményeképp a gyakorisága is drámain csökken. (Kézzel nevelt nimfa papagáj párom akkor hagyta abba a naponta többszöri, fülsértő kiabálást mikor társakat kaptak a lakhelyükül szolgáló madárszobába. Érdekességképp szeretném megjegyezni, hogy a velem való kedves és szelíd viselkedésük mit sem változott. A cikk fordítójának megjegyzése.) A PetStation-nál nyolc papagájunk van, hat különböző faj és mindegyik eltérő időpontban került hozzánk. A nyolcból négy, madármentési projektből származik, és mindannyian kötődnek hozzánk. Csupán két, egymáshoz igazán kötődő pár van: nemespapagáj párunk és a két hím kékhomlokú aratingánk. A többiek többé-kevésbé elviselik egymást. Civakodnak egy kicsit, de soha nem erőszakosan, sőt néha még kölcsönösen tollászkodnak is. A nyolcból hatan ugyanabban a nagy szobában élnek, mindegyik a saját kalitkájában. Megpróbálunk valamennyi madárral naponta egy kevés, de minőségileg megfelelő időt eltölteni, ám néha az időbeosztásunk ezt nem teszi lehetővé. Tehát a madarak kiváló kis madárrajként, csoportosan vannak tartva.

Mindez persze nem tökéletes, de kétségtelenül jobb megoldás annál, mintha egyedül, magányosan élnének. A katona aránkat külön kell tartanunk a többi madártól, mert ő sokkal nagyobb és komolyabb sérülést tud okozni. Ő a kisebb madaraktól elkülönítve, egy másik szobában él, társasága pedig a "rajba" utolsóként érkezett Jákó papagáj. Ez a Jákó tépkedte a tollait, amivel szinte azonnal felhagyott, alighogy kikerült unalmas és magányos életkörülményeiből és integrálódott ebbe a közösségi környezetbe. Az egyik kékhomlokú aratingánk "egyke" madár lévén szintén egy tolltépő és öncsonkító teremtés volt. Ennek ellenére gazdája még így is nagyon szerette, megfelelően táplálta, és amikor otthon volt elhalmozta a figyelmével, azonban egész egyszerűen nem tartózkodott otthon annyi ideig, hogy megakadályozza a madár rettegését, amely az önpusztító magatartást eredményezte. Azt követően, hogy megérkezett hozzánk ez a madár szinte azonnal összeállt a kékhomlokú aratingánkkal, abbahagyta az önpusztító viselkedést (bár kicsit még mindig tépkedi a tollait) és egy sokkal boldogabb kis "fickóvá" vált. Mindennapjaink fénypontját jelenti, amikor megfigyeljük, ahogy a két madár egymással játszik és bohóckodik. (Dr. Romhányi Attila számos hazai papagájos könyv szerzője és egyúttal hatalmas papagájrajongó e cikk kapcsán az alábbi megjegyzést tette: "- Én két madarász kollegánál is észleltem, hogy az Aratinga a vele egy kalitkában lakó kékhomlokú amazon papagájjal kötött szintén szoros barátságot.") A mi helyzetünk távolról sem egyedi. Családtagként a világon sok, madarat tartó háztartásban él egynél több madár. A "papagáj-láz" számos barátunkat arra ösztönzi, hogy három, négy vagy több - gyakran eltérő fajú - madarat szerezzen be. Ezeknek, a régóta madarakat tartó embereknek a többsége egyetértene abban, hogy egy új madár érkezése nem befolyásolja negatívan a meglévőkkel fennálló kapcsolatukat. Sőt, néha fokozni tudja a kötődésüket mivel a madarak versenyeznek egymással gazdájuk szeretetéért. Amennyiben ön azt fontolgatja, hogy egy másik madarat szerez be társként az "egyke"madara mellé, kérjük, jól gondolja meg milyen madár volna a legmegfelelőbb! Alapvető igazság, hogy bármilyen madár jobb a semmilyennél. Biztos vagyok benne, hogy ara papagájunk sokkal inkább értékelné annak a lehetőségét, hogy egy pintyekkel teli röpdét nézegessen és hallgasson egész álló nap, semhogy unalmában a körmeivel játszadozzon a szerencsétlen. (Dr. Romhányi Attila megjegyzése: "-Zsuzsikám, a kékhomlokú amazonpapagájunk a nimfák röpködését és egyéb viselkedésformáit tartotta mulatságosnak, egész nap elnézte őket és időnként kuncogó hangokat is hallatott.") Egy kis kreativitással még az is elérhető, hogy papagájunk azonos légtérben, a nála impozánsabb, ám együttélésre alkalmas újonnan érkezett madárral jobb kapcsolatot alakítson ki annál, mint, hogy épp csak eltűrik egymás társaságát. Azonos vagy egymáshoz közeli fajok párosítása valószínűleg szoros kötődést fog eredményezni. Ezek a párba állítások gyakran a legérdekesebb és legeredményesebb kölcsönhatásokat eredményezik a két madár között. Amennyiben azt fontolgatja, hogy társat szerez a madara számára akkor, ha azt szeretné, hogy ezek a madarak fizikai kapcsolatba kerülhessenek egymással, mindenképp ügyeljen arra, hogy a kiválasztott madár megközelítőleg azonos méretű és vérmérsékletű legyen. Például nappapagájunk, kékhomlokú aratingáink és bronzszárnyú papagájunk elég jól kijön egymással. Legyen óvatos az igazán össze nem illő fajok összepárosításával, ahol az egyik meg tudja sérteni a másikat. Például a törpepapagájok és nimfapapagájok nincsenek "felfegyverkezve" arra, hogy megküzdhessenek a nagyobb papagájokkal.
Mindez persze nem tökéletes, de kétségtelenül jobb megoldás annál, mintha egyedül, magányosan élnének. A katona aránkat külön kell tartanunk a többi madártól, mert ő sokkal nagyobb és komolyabb sérülést tud okozni. Ő a kisebb madaraktól elkülönítve, egy másik szobában él, társasága pedig a "rajba" utolsóként érkezett Jákó papagáj. Ez a Jákó tépkedte a tollait, amivel szinte azonnal felhagyott, alighogy kikerült unalmas és magányos életkörülményeiből és integrálódott ebbe a közösségi környezetbe. Az egyik kékhomlokú aratingánk "egyke" madár lévén szintén egy tolltépő és öncsonkító teremtés volt. Ennek ellenére gazdája még így is nagyon szerette, megfelelően táplálta, és amikor otthon volt elhalmozta a figyelmével, azonban egész egyszerűen nem tartózkodott otthon annyi ideig, hogy megakadályozza a madár rettegését, amely az önpusztító magatartást eredményezte. Azt követően, hogy megérkezett hozzánk ez a madár szinte azonnal összeállt a kékhomlokú aratingánkkal, abbahagyta az önpusztító viselkedést (bár kicsit még mindig tépkedi a tollait) és egy sokkal boldogabb kis "fickóvá" vált. Mindennapjaink fénypontját jelenti, amikor megfigyeljük, ahogy a két madár egymással játszik és bohóckodik. (Dr. Romhányi Attila számos hazai papagájos könyv szerzője és egyúttal hatalmas papagájrajongó e cikk kapcsán az alábbi megjegyzést tette: "- Én két madarász kollegánál is észleltem, hogy az Aratinga a vele egy kalitkában lakó kékhomlokú amazon papagájjal kötött szintén szoros barátságot.") A mi helyzetünk távolról sem egyedi. Családtagként a világon sok, madarat tartó háztartásban él egynél több madár. A "papagáj-láz" számos barátunkat arra ösztönzi, hogy három, négy vagy több - gyakran eltérő fajú - madarat szerezzen be. Ezeknek, a régóta madarakat tartó embereknek a többsége egyetértene abban, hogy egy új madár érkezése nem befolyásolja negatívan a meglévőkkel fennálló kapcsolatukat. Sőt, néha fokozni tudja a kötődésüket mivel a madarak versenyeznek egymással gazdájuk szeretetéért. Amennyiben ön azt fontolgatja, hogy egy másik madarat szerez be társként az "egyke"madara mellé, kérjük, jól gondolja meg milyen madár volna a legmegfelelőbb! Alapvető igazság, hogy bármilyen madár jobb a semmilyennél. Biztos vagyok benne, hogy ara papagájunk sokkal inkább értékelné annak a lehetőségét, hogy egy pintyekkel teli röpdét nézegessen és hallgasson egész álló nap, semhogy unalmában a körmeivel játszadozzon a szerencsétlen. (Dr. Romhányi Attila megjegyzése: "-Zsuzsikám, a kékhomlokú amazonpapagájunk a nimfák röpködését és egyéb viselkedésformáit tartotta mulatságosnak, egész nap elnézte őket és időnként kuncogó hangokat is hallatott.") Egy kis kreativitással még az is elérhető, hogy papagájunk azonos légtérben, a nála impozánsabb, ám együttélésre alkalmas újonnan érkezett madárral jobb kapcsolatot alakítson ki annál, mint, hogy épp csak eltűrik egymás társaságát. Azonos vagy egymáshoz közeli fajok párosítása valószínűleg szoros kötődést fog eredményezni. Ezek a párba állítások gyakran a legérdekesebb és legeredményesebb kölcsönhatásokat eredményezik a két madár között. Amennyiben azt fontolgatja, hogy társat szerez a madara számára akkor, ha azt szeretné, hogy ezek a madarak fizikai kapcsolatba kerülhessenek egymással, mindenképp ügyeljen arra, hogy a kiválasztott madár megközelítőleg azonos méretű és vérmérsékletű legyen. Például nappapagájunk, kékhomlokú aratingáink és bronzszárnyú papagájunk elég jól kijön egymással. Legyen óvatos az igazán össze nem illő fajok összepárosításával, ahol az egyik meg tudja sérteni a másikat. Például a törpepapagájok és nimfapapagájok nincsenek "felfegyverkezve" arra, hogy megküzdhessenek a nagyobb papagájokkal.

Bonyolult lehet bevezetni egy új madarat a családba. Az Ön meglévő madara megsértődhet, hogy egy másik madár érkezik az ő rendezett, bár érzékeny, társadalmi rendszerébe. Valószínűleg az ön szeretetéért harcoló riválisként fog tekinteni az újonnan érkezettre. Perpatvarok előfordulhatnak. Az új madár érkezését követően valószínűleg még hosszabb ideig nem szabad engedélyezni a fizikai kapcsolatot. Megeshet, hogy folyamatosan különálló kalitkákra van szükség, hacsak a madarak nem ugyanabból illetve nagyon közeli fajból származnak. Lassan, néhány hónap elteltével leküzdik a bizalmatlanságukat, és kialakul az egymás iránti türelem, és talán valamiféle barátság is. Ez a barátság a kölcsönös tollápolástól és a közös játéktól egymás teljes figyelmen kívül hagyásáig terjedhet, amikor is Ön a jelenlétével megosztja a figyelmüket. Még akkor is, ha úgy tűnik, nem nagyon kedvelik egymást, ne gondolja azt, hogy a két (vagy több) madár nem társként tekint egymásra az ön távollétében. Ön minél többet van távol, annál fontosabb a madaraknak egymás társasága. Több madár együtt tartásának csodálatos "mellékhatása", hogy a személyiségük olyan aspektusai válnak nyilvánvalóvá, amelyeket a madártulajdonos soha nem tapasztalhatna meg egy egyke madár tartása esetén. A raj tagjaként a madár magabiztosabbá és nyitottabbá válhat. Ön pedig tanúja lehet annak, ahogy madara kapcsolatba lép egy másik madárral, amely kapcsolatra önnel egyébként soha nem lenne képes. Röviden mondva, a madárnak esélye van természetesebbé válni. Végső soron tehát leszögezhető, hogy a kedvencként tartott madarak csapatban élő, társas madarak. Egyetlen madár márpedig nem alkothat csapatot. Kettő igen. Az Ön madara számára még a biztonságot, érdeklődést és társaságot jelentő "hamis -madárraj" tagjaként is egészségesebb és boldogabb élet vár. Nos, nem ez minden madártulajdonos valódi célja? (A fotókon szereplő feketesapkás és nemes papagáj fajok tartásáról, táplálásáról neveléséről valamint sok egyéb érdekes tudnivalóról részletesen olvashatnak Hunyadi Katalin blogjában: a https://nemespapagaj.blogspot.com/, valamint a www.feketesapkas.blogspot.com oldalon, ahol az érdeklődök, feltehetik kérdéseiket illetve megoszthatják saját tapasztalataikat.) (Máthé József papagájairól bővebben a https://papagajaim.hu/ weboldalon olvashatnak) ****
Írta: R.R. Holster / Pet Station Fordította: Gászpor Jenő, Bordás Krisztina Fotók: Hunyadi Katalin, Máthé József, Dr. Romhányi Attila. https://papagajvilag.hu/?q=az_egyke_...
Bonyolult lehet bevezetni egy új madarat a családba. Az Ön meglévő madara megsértődhet, hogy egy másik madár érkezik az ő rendezett, bár érzékeny, társadalmi rendszerébe. Valószínűleg az ön szeretetéért harcoló riválisként fog tekinteni az újonnan érkezettre. Perpatvarok előfordulhatnak. Az új madár érkezését követően valószínűleg még hosszabb ideig nem szabad engedélyezni a fizikai kapcsolatot. Megeshet, hogy folyamatosan különálló kalitkákra van szükség, hacsak a madarak nem ugyanabból illetve nagyon közeli fajból származnak. Lassan, néhány hónap elteltével leküzdik a bizalmatlanságukat, és kialakul az egymás iránti türelem, és talán valamiféle barátság is. Ez a barátság a kölcsönös tollápolástól és a közös játéktól egymás teljes figyelmen kívül hagyásáig terjedhet, amikor is Ön a jelenlétével megosztja a figyelmüket. Még akkor is, ha úgy tűnik, nem nagyon kedvelik egymást, ne gondolja azt, hogy a két (vagy több) madár nem társként tekint egymásra az ön távollétében. Ön minél többet van távol, annál fontosabb a madaraknak egymás társasága. Több madár együtt tartásának csodálatos "mellékhatása", hogy a személyiségük olyan aspektusai válnak nyilvánvalóvá, amelyeket a madártulajdonos soha nem tapasztalhatna meg egy egyke madár tartása esetén. A raj tagjaként a madár magabiztosabbá és nyitottabbá válhat. Ön pedig tanúja lehet annak, ahogy madara kapcsolatba lép egy másik madárral, amely kapcsolatra önnel egyébként soha nem lenne képes. Röviden mondva, a madárnak esélye van természetesebbé válni. Végső soron tehát leszögezhető, hogy a kedvencként tartott madarak csapatban élő, társas madarak. Egyetlen madár márpedig nem alkothat csapatot. Kettő igen. Az Ön madara számára még a biztonságot, érdeklődést és társaságot jelentő "hamis -madárraj" tagjaként is egészségesebb és boldogabb élet vár. Nos, nem ez minden madártulajdonos valódi célja? (A fotókon szereplő feketesapkás és nemes papagáj fajok tartásáról, táplálásáról neveléséről valamint sok egyéb érdekes tudnivalóról részletesen olvashatnak Hunyadi Katalin blogjában: a https://nemespapagaj.blogspot.com/, valamint a www.feketesapkas.blogspot.com oldalon, ahol az érdeklődök, feltehetik kérdéseiket illetve megoszthatják saját tapasztalataikat.) (Máthé József papagájairól bővebben a https://papagajaim.hu/ weboldalon olvashatnak) ****
Írta: R.R. Holster / Pet Station Fordította: Gászpor Jenő, Bordás Krisztina Fotók: Hunyadi Katalin, Máthé József, Dr. Romhányi Attila. https://papagajvilag.hu/?q=az_egyke_...

Az Enzimek

16/6/2017

Az enzimek nemcsak a zsírok, fehérjék és szénhidrátok lebontásában (emésztés) vesznek részt, hanem építő folyamatokban, valamint az immunrendszer működésében is.Ez utóbbiban több szinten is: egyrészt a bőrfelszínen nemcsak a savköpeny igyekszik a támadó kórokozókat elpusztítani, hanem az ott lévő enzimek is károsítják azokat és toxinjaikat. Ezek a védő enzimek a testnyílásoknál is megtalálhatók (például a lizozim a nyálban, könnyben, légutakban). Másrészt viszont a szervezetbe mégis bejutott kórokozók elpusztításában is aktív szerepük van azok burkának feloldása, "kilyuggatása" által. Enzimek friss gyümölcs, zöldségben találhatok, hő által elpusztulnak. Enzim gazdag táplálék papagájoknak: kókusz, papaya, uborka, aloa vera, csirák, búzafű lé, len mag, árpa, füge, spirulina, fokhagyma, gyömbér. Avokádot nem szabad adni a papagájoknak!

MIT JELENT A FÓBIÁS VISELKEDÉS?

4/6/2017

Csilla Iaynarab :Sajnos a jákók elnyerték a fóbiákra hajlamos kategóriát. A lexikon szerint a fóbia egy meg magyarázhatatlan , túlzott és logikátlan félelem egy tárgy darab vagy szituáció által. Ilyenkor a jákók annyira képesek félni az emberektől hogy a madár teljesen azt képzeli hogy el fog pusztulni.
Az a jákó aki a kalitka aljára veti magát, sivít azért hogy remélhetőleg a gazda menjen el tőle, és ez egy általános viselkedés formára változik mikor meglátja az embert, arra azt lehet mondani hogy fóbiás viselkedés. Az a jákó aki csak elfut vagy elrepül a "fel lép" parancs szó hallatán de önbizalma helyén van mikor a gazda foglalkozik vele, az nem fóbiás viselkedés. Valószínűleg még nem tanulta meg mit jelent az a parancs szó. Általában ha konzultálásra hívnak egy jákó miatt, már tudom hogy az a jákó fogságban született hím lesz aki fóbiás tüneteket mutat kb. 1.5- 2 év körül. Azt is tudom hogy a fóbia valószínűleg úgy kezdődőtt hogy mikor a földre esett, a gazda odament felvenni őt....
Nézzük miért is. A vadonból befogott jákóknál nem látni fóbiás viselkedési formákat. Valószínűleg azért mert a jákó fióka a jákó szülőkkel volt nevelve és nem úgy hogy már 2 hetesen az ember elszakítja a biztonságos fészek helyről és a szülőktől azért hogy ember által legyen nevelve és etetve ezentúl. Papagájok, úgy mint más állatok két féle képen tudják kifejezni a viselkedési módjukat; egyik az ösztönbeli ami minden állatnál megadatik. Például egy papagáj ösztönből tudja hogy a sólyomtól félni kell és annak a támadása felülről jön.
A másik viselkedési mód a viselkedés általi tanulás vagyis asszociatív tanulás amit a madarak egymástól tanulnak akár egy életen keresztül. Például ösztönből tudják hogy a sólyomtól félni kell de hogy milyen más ragadozótól kell felni, pld. macskák, emberek, kutyák azt egymástól tanulják. Attól függetlenül hogy vad vagy kedvenc a jákó..mindketten tudják hogy a sólyom az egy veszélyes ragadozó számukra. A szabadon született jakok a fogságban még lehet hogy az elején félnek a macskák és kutyáktól mert hasonlítanak egy pár afrikában élő ragadózokra de ezek másodrendű ragadozok számukra, aminek a veszélyére a tapasztaltabb avagy az idősebb jakok tanították meg őket. Az idősebb jákoknál biztos be van rögződve egy sorozat ragadozó állat amitől félni kell, és olyanoktól akiktől nem kell félni, ami közé valószínűleg az ember is beletartozik hiszen ritkán látnak orv vadászokat.
Sajnos egy fogságban született jákó fiókának nincs sok esélye hogy egy másik madártól tanuljon. Épp ezért az ösztönükre tudnak csak hallgatni hogy kell papagájnak lenni. Az ösztönük azt sugallja hogy a veszély fentről jön és ösztönből tudják hogy csak is elrepüléssel lehet menekülni.
Miért van az hogy egy visszavágott szárnytollú fiatal jákó, aki a földre esik könnyen fóbiássá válhat ha az ember meg fölé hajol hogy felvegye? Mivel csak az ösztönére tud hallgatni és elrepülni nem tud. a halál félelme olyan szinten traumát okoz neki hogy ez már kialakíthat egy fóbiás állapotot nála.
Miért nem látunk fóbiás viselkedést például az amazonoknál? A fogságban született papagáj reakciója attól is függ hogy van genetikailag programozva hogy élet képes legyen. Például teljesen elképzelhető hogy a fiatal jákokat az öregebbek folyamatosan tanítják. Tudjuk hogy a rózsás kakaduknál is így van és ők a második rangon állnak akik hajlamosak a fóbiás viselkedésre. Más kakadu fajták nem függnek annyira az öregebbektől és nem is látható annyi fóbiás köztük mint a rózsás kakaduk között. Amazonoknál nem látjuk hogy van valamiféle struktura a csapaton belül, nem úgy mint a jákóknál és a rózsás kakaduknál. Valószínűleg azért mert az amazon vagy a dél amerikai papagájok vegyesen vannak egy csapaton belül, arákkal, aratingákkal, más amazon fajtákkal nincs meg az a csapat struktura mint a jákóknál.
A jákóknál persze lehetnek más okok is a fóbiás viselkedésre. Ha visszavágjuk a szárny tollakat túl rövidre vagy a körmüket túl rövidre, vagy az ülő rúd túl vékony vagy vastag és nem tudnak rajta stabilan állni főleg az ügyetlen fiatal korszakukban... az esések által valószínűleg elveszti azt a kevés önbizalmat is. Még nagyobb probléma ha nem engedik meg neki hogy megtanuljanak repülni mikor a kirepülési korszakuk van...ezek mind önbizalom rontok. Épp ezert a fóbiás viselkedés elkerülése végett nagyon is fontos lenne hogy hagyjuk nekik elsajátítani a repülés fortélyát ezzel is nőjön az önbizalmuk.
Ahogy említettük a cikk elején az a jákó aki le esett a földre és a gazdája meg kergetne hogy megfogja és felemelje a megijedt madarat, ez a jákó nem tud elmenekülni és a fóbia már maga az emberi kéz látása miatt is kialakulhat. Ilyen esetben jobban járunk ha megvárjuk míg a madár felénk fordul és nem feléje hajolva emeljük fel hanem leguggolva eléje állunk...talán ezzel már csökkentjük a fóbiás viselkedés kialakulását.
Senki sem tudja garantálni hogy egy jákó boldog, kiegyensúlyozott papagájjá fog felnőni, csupán csak annak az esélyét növelhetjük. Jobban kéne tanulmányozni a vadonban élő fiatal jakok fejlődését, a csapat szellemet és azokat a módszereket kéne figyelembe venni mikor egy jákó fiókát nevelni akarunk.
egy pár rész fordítva ebből a cikkből:
https://www.africangreys.com/article...