"Ha valaki egyedül álmodik, az csak egy álom. Ha sokan álmodnak együtt, az egy új valóság kezdete." (Friedensreih Hundertwasser)
Hablatyka szomorú és tanulságos története
30/1/2017
Szeptember 28 - Ma egy olvasói levelet adunk közre:
"Sziasztok!
Megosztom veletek az elmúlt három hét történetét Hablatykával! Ami sajnos nem csak vidám dolgokat hozott számunkra. Szeptember negyedikén elmentünk megvásárolni az új családtagot. Mikor haza értünk, a kis madár vissza öklendezett egy kis étel maradékot (tudom hogy nem tud a madár hányni mégis ezt a szót használom). Nem tulajdonítottunk neki nagy jelentőséget, hiszen stressz, autó, út stb.
Hétfőn, szeptember ötödikén telefonáltam Dr.Pazár Péternek és bejelentkeztünk egy általános kivizsgálásra (általános egészségi állapot felmérésre) én ezt fontosnak tartom!!
Szeptember tizennegyedikére, szerdára kaptunk időpontot. Közben az eltelt pár nap alatt, a bejelentkezés és a kapott időpont között, s majdnem minden nap, mikor eljött az idő, hogy kivegyük Hablatykát a helyéről (haza értünk), az izgalomtól és a türelmetlenségtől mindig hányt egy keveset. Itt már nem tetszett a rendszeres hányás!
Eljött a vizsgálat napja elmondtuk a dr.bácsinak hogy annyira stresszel a madár, hogy míg ki nem veszem a kalitkából, a stressztől hány, de nem minden alkalommal. Megbeszéltünk egy bélsár tenyészetet és egy teljes vérképet, mivel jól nézzett ki a madár, csikorgó csőrrel aludt el egy lábon, szóval ahogy kell, igaz kicsit sovány volt -10g, de nem aggódtunk!
Következő hét szerdán, szeptember huszonegyedikén megjöttek az eredmények. Kicsi gyulladást mutatott a vér, amit a kicsit magas fehérvérsejt szám mutatott. Mivel okozhatja az új környezet okozta stressz, étrend változás, nem aggódtunk, kaptunk rá Pt12-őt. Kimutatott még kálcium hiányt is, kaptunk rá kálcium port.
Megbeszéltük, hogy két hét múlva ellenőrző vérvizsgálat.
Minden rendben ment, kapta a Pt12-t és a kálciumot. Mivel mindig kedveskedünk neki fecskendőből valami finomsággal (kézzel nevelő táp, gyümölcslé stb.), nagyon könnyen beadjuk a gyógyszert.
Eljött a vasárnap és egy rémálom! Reggelre tele a kalitka hányással! Bármit evett, ivott, már evés, ivás közben kihányta! Borzalmas volt!
Reggel 6:20! Szégyellem magam de rögtön telefon Pazár doktornak, nem törődve azzal, hogy vasárnap hajnal van (sajnos már Pedróka, aki egy szenegál papagáj volt, által már ismerjük egymást).
Nem értem el, de ment az üzenet.
Mint minden embernek neki is van családi élete, nem mindig elérhető.
Nekiálltam az összes fellelhető orvost hívogatni!
Rémes, mennyire nem értenek a madarakhoz!
Végre eljutottam egy orvoshoz 11 órakor, aki bevállalta. Kaptunk antibiotikumot és sok hasznos tanácsot.
A folyamatos hányás nem akart múlni, már maximális volt a pánik! Közben a madár jókedvű játszik stb.
Végre megcsörren a telefon! Visszahívott Pazár dr. Elmondta, mit kell tennem és hogy reggel vár minket. Elmentünk, az ő kezében tudtam, jó helyen vagyunk. Kivizsgálás: röntgen, idegen tárgy keresése, begyszonda, semmi.
Kicsit piros a begye, amire kaptunk kètféle orvosságot: hányás csillapítót és infúziót, végül begy nyálkahártya tenyésztést kért, ami péntekre lesz kész.
Nagyon remélem hogy minden oké lesz!
A Dr.bácsi szerint nagyon jó ötlet volt, hogy a párom azonnal adta neki az édeskömény teát, amit még most is kap.
A hétfő szörnyű volt!
Mára, NEM AKAROM ELKIABÁLNI, de NEM HÁNY, JOBBAN VAN! LEGALÁBBIS ÚGY TŰNIK!
Könyörög az ételért, de nem kaphat, csak keveset, repked, kiáltozik és végre rossz, mint a kisördög.
Ez történt, mióta Hablatyka velünk lakik!
Nekünk, madarasoknak Dr.Pazár Péter egy kincs!
Higyjétek el, ahogy más orvos hozzányúlt, látszott, hogy nem egy Dr.Pazár Péter!
Most hívott a Dr.bácsi, kérdezte, hogy van Hablatyka. Szerintem nem sok ilyen orvos van, még az embergyógyászok között sem. Várjuk az eredményt péntekre, de félünk kicsit.
Szeptember 30
Megérkezett a várva várt eredmény, amit azt hiszem mindenki nagyon izgatottan várt már!
Ma végre megérkezett a begy-nyelőcső váladék mikrobiológia vizsgálat eredménye, van egy baktérium Klebsiella pneumoniae. Amiket eddig kapott gyógyszereket, nem erre valók de abban segítettek, hogy ne legyen rosszabbul Hablatyka.
Az új gyógyszert egy hétig kell kapnia és nem szükséges kontroll, csak ha rosszabbul lenne .
Bízunk benne hogy most már rendben lesz !
Most jól van, kiabál és rossz mint a kisördög😆
A legfontosabb kérdés, mi okozta. Sajnos nem lehet megmondani vagy kimutatni. Lehet, hogy így került a családba (ahogy előzőleg írtam, első perctől kezdve hányt), de az is lehet, hogy nálunk kapta el. Mindegy is! A lényeg, hogy lassan túl legyünk rajta!
Közben megjött az ivarmeghatározás eredménye is, úgy tűnik, kis tökös lett Hablatyka.
Köszönet Dr.Pazár Péternek és Braun Ferencnek (Papagáj tenyésztő) a hozzá értő és önzetlen segítségért! Nélkülük sajnos az is lehet hogy Hablatyka már nem lenne velünk.
Oktober 8
Szeptember 30.án pénteken sajnos elkiabáltuk a pozitiv változást. Hétvégére (szombat) még rosszabbul lett Hablatyka. Sajnos a betegsége tovább fokozodott hörgö sipoló mellkas hirtelen fogyás semmit nem evett ivott egyesével etetgettük a magokkal szerencsére tölünk elfogadja édes kömény tea stb. Így nagyon nehéz táplálni közben megy az antibiotikum kura.
Dr.Pazár Péterel és Braun Ferenccel egyeztetve vissza kellett térnem a kézzel nevelő tápra fecskendővel ami sajnos nem veszélytelen begypangás gyulladás stb.
A súlya itt már csak 246g Vasárnap reggel.
Kedden jött a változás Hablaty magától eszik iszik nagy örömünkre de még kell etetni táppal vissza kell nyernie a súlyát. Szerda itt jött egy csapás Hablatyka a kalitka alján és nem tud lábra állni!
Leesett? Megütötte? Lebénult? Eltört?
Azonnal Pazár doktor röntgen gerinc vizsgálat semmi amit lehetne látni a felvételeken.
Antibiotikum injekció (itt az antibiotikum kúrának vége orvosi utasitásra) vitaminok egy hétig gyulladás csökkentő napi kétszer sajnos nem derült ki egyértelmüen hogy mi a baj a madár fekszik de legalább eszik.
Csütörtök nyeri vissza a sulyat (zabál) mindent megeszik olyat is amit soha pl.barack szőlő stb. Itt vége a kézzel nevelö tápnak. Este már felült de hamar elfárad és akkor döl oldalra úgy is alszik.
Braun Ferenc tanácsára kap egy vitamin bombát, ismét szeretném megköszönni az önzetlen segitségét! Péntek semmi változás, folyamatosan megy az infra lámpa amit szemmel láthatoan élvez. Szombat reggel (ma) suly rekordót döntött 294g többet áll a lábán egy pár lépést totyog, de nagyon hamar elfárad és döl oldalra, vagy lefekszik. Szépen fog a lábával, markol, szorít, pt12.kálcium, vitaminok hát sajnos ez az elmúlt pár nap története.
Még egy pár szó: szerencsére szoktattuk minden finomsággal ezért bármit megetetünk vele fecskendöböl vagy kanálból, ilyen esetben ez nagyon hasznos! Az elmúlt hetek, napok nagyon kemény próbatétel!
Oktober 15
Ma nagyon szomorú hirt kaptunk
Hablatyka ma reggel meghalt, véget ért egy cseppnyi élet.
Oktober 31
Szeretném megosztani veletek, akik nyomon követtétek Hablatyka küzdelmes betegségét az alábbiakat.
Megérkezett a kórbonctani eredmény, ami szerint 5-ös típusú papagáj Borna vírus okozta agyvelőgyulladás és mirigyes gyomor tágulat okozta a kis madár halálát.
Ezt a betegséget nem lehet utcáról, kutyáról, macskáról stb.. elkapni csak madárról madárra terjed, illetve veleszületett vírusos megbetegedés.
Hablatykát én betegen vásároltam, bebizonyosodott a vizsgálatok után!
A tenyésztőt, személyiségi jogok védelme érdekében nem nevezhetem meg, kérlek, ezt értsétek meg (ezek után még én kerülnék bajba)! De mihelyt módom és lehetőségem lesz rá, meg fogom nevezni.
Adnék okos tanácsokat papagájvásárlás előtt, de sajnos, ahogy mi jártunk Hablatykával, az kivédhetetlen! Az eladó becsületére és lelki ismeretére van bízva.
Szeretném hinni, hogy történetünk egyedülálló, de sajnos tisztában vagyok vele, hogy nem az.
Amit átélt Hablatyka és a családom annak tudatába nem fogom annyiban hagyni és érvényesítem az igazam!
Mellékelem nektek Hablatyka boncolásáról az úgynevezett: Vizsgálati eredményközlést
"Hitchcock - aspergillosis... egy betegség másik arca".
30/1/2017
Olvasónk levele:"1998. őszén bújt ki a tojásból, nagyjából kéthónaposan került hozzám, addig a szülők nevelték. Még kizárólag nevelőtápon élt, később szokott át az önálló táplálkozásra.
15 éves elmúlt, amikor 2013.12.29-én reggelre felszántotta a hátát. Előtte soha nem tépte a tollait. A fal telespriccelve vérrel, a kalitka aljában vértócsa...
A közeli állatorvost hívtam telefonon. Nagyon kedves volt, rendelési idő előtt fogadott bennünket, mert amúgy az egész napra bejelentett betegei voltak. A vizsgálat és kezelés abból állt, hogy megtapogatta és beszórta antibiotikumot is tartalmazó porral.
Fabrikált egy nyaktölcsért - ezért a mai napig hálás vagyok neki, mert nagy segítség az orvosság beadásában. Jöjjek vissza 5 nap múlva.
Nyugtalanított, hogy nem kaptam semmit, amivel kezelhettem volna, ezért elmentem egy jó nevű állatorvoshoz is még aznap délután. Belenézett a torkába, bevilágított a szemébe, megtapogatta és tőgyinfúziót adott, azzal kenjem naponta kétszer a sebet.
A tőgyinfúzió egy szteroid tartalmú kenőcs, leginkább egy fecskendőre hasonlít, a tű helyett rugalmas csővel.
A két orvos diagnózisa röntgen és vérvizsgálat nélkül, ránézésre, egybehangzóan fészekrakási stressz volt.
A tölcsér nagyon korlátozta a mozgásban és amúgy is elesett volt, ezért a kontrollig lévő 5 napon át a kezemben volt, próbáltam etetni, itatni - ez a harmadik naptól sikerült többé-kevésbé.
5 nap múlva visszamentünk az első orvoshoz, aki javasolta, hogy szteroid tartalma miatt hagyjuk el a tőgyinfúziót. Akkorra kezdtek begyógyulni a bőrén ejtett sebek, de a berágott tokok még benne voltak. Szerinte unatkozik is a madár, próbáljuk szórakoztatni.
2014. január 20-ára szépen letisztította a hátát, kiszedegette a tokokat, sőt az új tollacskák is kezdtek növögetni. Február 05-én már kifejezetten jól nézett ki.
Kezdtünk fellélegezni.
Korai volt.
Február közepén újra véres reggelre ébredtünk. Április utolsó napjaiban lógatni kezdte az egyik szárnyát, görnyedt testtartást vett fel és röpképtelenné vált.
Május 02-ra kaptunk időpontot az Egyetemen.Röntgen, vérvétel.
A röntgenképen már látszik, hogy ahol feltépi a hátát, az alatta lévő légzsákban van valami - valószínűleg fonalgomba. A diagnózis: ASPERGILLOSIS.
A kezelés hosszadalmas és költséges lesz, a véreredmények határozzák meg.
Hazaértem, elkezdtem keresgélni a neten, mit kell tudni erről a betegségről. Az első, amit találtam az, hogy az esetek 80%-ában halálos kimenetelű. Gyenge immunrendszerű madarak nagyobb valószínűséggel akár egy fertőzött héjas földimogyorótól is megbetegedhetnek. Tegye fel a kezét, akinek a madara nincs oda a héjas földimogyoróért! (Ráadásul az ellenőrzött madáreleségekben is megtalálható, nem tűnt veszélyesnek.)
Kezeléshez beszereztem egy inhaláló készüléket, amilyet az asztmások is használnak és mikronban mérhető apró cseppekre porlasztja a gyógyszert, így belélegezve eljut a teljes légző rendszerbe. Az elején egy letakart, kicsi kalitkában ült Hitchcock, de úgy tűnt, kevesebb köd hasznosul, mert a törölközőn keresztül is látszott, ahogy kijön, ráadásul a madár is viharsebesen amortizálta az anyagot, egyre több és nagyobb lukat rágva rajta. Szerencsére Nagy Zoltánné feltett egy cikket, amiben kép is volt egy szintén aspergillosisos madár kezeléséről. IKEA áruházból beszereztünk egy átlátszó műanyag dobozt, beleültettük a madarat és bevezettük a ködöt. Az inhalálás mellett Vfend-et kellett adagolnom, amit vízben oldottam megadott arányban és fecskendőből adtam be.
Szeptemberben jártunk először dr. Marcelus Bürkle rendelésén, aki dr. Pazár Péterrel (aki az Egyetemen is kezelni) együtt eltávolították a gombatelep 50%-át. Októberben már nem lehetett megállapítani, hol volt a nagy telep, de rengeteg helyen jelent meg a szervezetében granulóma és gyulladásban is volt.
2015. januárban javulást tapasztaltunk - eltűnt a gyulladás és sokkal kevesebb helyen látszódtak granulómák. A márciusi endoszkópos vizsgálat még jobb képet mutatott. A véreredményre még várunk, ha az is visszaigazolja, legközelebb egy év múlva megyünk kontrollra.
Ez a betegség nem gyógyítható, de kezelhető.
Milyen kezelést, gyógyszereket alkalmaztunk:
- inhalálás
- Vfend
- Lamisil
- Hepato support
- máriatövis mag őrlemény
- Vetri DMG
- gyógytáp + őrölt fahéj + őrölt szegfűszeg.
Mit teszek ezután másként?
1. Erőltetnem kell, hogy változatosan étkezzen - a magkeveréket minimálisra csökkentve.
2. Évente egyszer elviszem felülvizsgálatra - kizárólag papagájspecialistához.
3. Amennyire tudok, változtatok az elhelyezésén.
Mit javaslok minden madárgazdának?
1. Iktassa ki a héjas földimogyorót az étrendből és tápláljon változatosan - a madár nem tudja, mire van szüksége ahhoz, hogy egészséges legyen.
2. A madarat vigye évente vizsgálatra - kizárólag papagájhoz értő állatorvoshoz. Minimális vizsgálat: röntgen és vérkép.
3. A legtágasabb helyen tartsa, amit csak ki tud alakítani.
4. Ne tartsa egyedül.Ide írhatsz...
Jákó papagáj vizsgálat
1/2/2017
Papagájvilág Alapítvány
- · Az út végéig sokszor iszonyatos szenvedéssel érnek el......:(
A fotón látható Jákó papagáj Dr. Bürkle rendelésére érkezett iszonyatosan öncsonkított állapotban. A kézzel nevelt, magányosan tartott Jákó papagáj korábbi élete meglehetősen hányattatott volt, kis kalitkában, magányosan tartva tengette napjait, a legalapvetőbb szükségleteit sem ismerte korábbi tulajdonosa. Majd meglehetősen rossz állapotban került ahhoz a személyhez, aki tőle telhetően elkövetett mindent a kismadár állapotának javítása érdekében, azonban ez kevésnek bizonyult, mire a madár szakszerű kezekbe került, már csak iszonyú szenvedéseitől lehetett megszabadítani.....A fotókat azért közöljük, hogy felhívjuk a figyelmet újra és újra arra, miszerint ezek a madarak VADÁLLATOK, akik számára a kalitkás és kizárólag emberre fixáló magányos tartás SÚLYOS lelki és ebből adódóan testi sérüléseket okozhat és okoz is az esetek döntő többségében és az idő előrehaladtával. Madara válogatja, hogy melyik egyed mit bír és meddig bír elviselni és hogyan reagál a számára abnormális tartás okozta negatív hatásokra. Jó lenne, ha minél több ember akarna és merne is szembesülni azzal, hogy milyen hatalmas jelentősége van a TERMÉSZETKÖZELI TARTÁSNAK, mely nem egyenlő az emerre fixáló és magányos, kalitkás tartással. A "csak" tolltépett papagáj is egy óriási figyelmeztetés, visszajelzés a gondozó/madártartó számára, hogy a madár életkörülménye, tartása, gondozása, hovatovább általános egészségi állapota nem megfelelő. Ameddig e madarak tartása iránti igény kizárólag és döntően ragaszkodó mivoltukra és hangutánzó képességükre korlátozódik, addig újra és újra ilyen, vagy ehhez hasonló esetekkel fogunk találkozni.Másik fontos üzenetünk: Egy lelkileg sérült és önmagát toll-tépni de pláne csonkítani kezdő papagájnál MINDEN ESETBEN ÉS AZONNAL SZÜKSÉG VAN ÁLLATORVOSI SEGÍTSÉGRE!!!!!!!! ÉS TAPASZTALT GONDOZÓRA!!!!! Már a tolltépés első jeleinél szakszerű segítséget KELL kérni, hogy a képen látható tragédia és mérhetetlen szenvedés elkerülhetővé váljon, ami sok esetben még ekkor is szomorú véget érhet! Ennek a kismadárnak a látványa és Bürkle Doktor véleménye, miszerint életben tartani egyenlő az állatkínzással, minket is nagyon mélyen érintett, tekintve, hogy ott álltunk a rendelőben és végigasszisztáltuk a kismadár kivizsgálását, majd gondozója mérhetetlen fájdalmát is mikor szembesült az állatorvosi szakvéleménnyel. Ez a sokat szenvedett és évekig az ember kénye-kedve szerint tartott kismadár csütörtök este megvált a szenvedéseitől! Hálás szívvel köszönjük a gondozójának, hogy elfogadta Bürkle Doktor diagnózisát és "elengedte" a kismadarát.Szeretnénk arra kérni mindenkit, hogy mielőtt papagájt szerezne be, ne csak saját vágyai kielégítésére törekedjen, hanem sokkal inkább adja meg ezeknek a madaraknak azt az esélyt, hogy Ők természetközeli módon, fajtársaikkal élhessenek, a lehető legminimálisabb emberi beavatkozás nélkül!!! Ha ezt valaki nem képes megállni, nem képes biztosítani e madarak számára, akkor inkább NE szerezzen be papagájt, ne szaporítsa a szenvedő papagájok mérhetetlen számát, akiknek eladása hatalmas üzlet, de akik többsége csupán beszélő, társpótló szerepet betöltve VEGETÁL még akkor is, ha teli torokból kiabálja világgá, hogy szeret minket és Ő csodaszép és teszi mindezt alig tollruhában, vagy éppen önmagát csonkítva!!!!!......mert ahogy Elisabeth Willich- Braune, a Brémai Mentőközpont vezetője is tartja:"Ezeknek a madaraknak a szenvedése nem akkor kezdődik, amikor hiányállapotok lépnek fel (nem megfelelő klíma, táplálék, repülés hiánya, magányos tartás stb....), hanem attól a pillanattól szenvednek, amikortól az ember megfosztja őket attól a "szabadságuktól", hogy papagájok lehessenek!"A végső döntés a miénk, tőlünk függ a sorsuk!Dr. Marcellus Bürkle tekintete már ekkor nagyon sokat elárult, miközben magyar kollégájával és egyben a kismadarat kezelő állatorvossal beszélt telefonon....:(
Minden igyekezet hiábavaló, de a két orvos ennek ellenére egyeztetett miközben ez a sokat megélt és javarészt szenvedéssel teli életet élt kismadár várta sorsa alakulását! Szívet tépő pillanatok voltak számunkra is, míg ezeket a sorokat is írom is, ráz a zokogás!!! Amíg élek harcolni fogok azért, hogy az emberek megértsék mit teszünk ezekkel a madarakkal akkor, amikor kivetkőztetjük Őket papagáj mivoltukból, hogy a saját képünkre formálva nyomorítsuk meg testüket-lelküket! (Bordás Krisztina)
Dr. Bürkle a lehetősége határához ért és már csak a szenvedésétől tudta megváltani ezt a kismadarat!
Az egyik szárny látványa, sajnos a másik szárnyon a csonkítást fokozni volt képes a szerencsétlen kismadár!!! A szárnyvégen a csont is érintett volt :(
Nem nehéz elképzelni azt a mérhetetlen szenvedést, amiben ennek az állatnak része lehetett!
Csak a narkózis során vált láthatóvá a szárny alatti rész, hiszen éber állapotában a kismadár szorosan magához szorította sebbekkel teli kis szárnyát. :(Leírhatatlan volt amit láthattunk és ami az orvos arcáról leolvasható volt Sajnos a csontot is érte a csonkolás...:(
Elisabeth Willich- Braune, a Brémai Mentőközpont vezetője:
"Ezeknek a madaraknak a szenvedése nem akkor kezdődik, amikor hiányállapotok lépnek fel (nem megfelelő klíma, táplálék, repülés hiánya, magányos tartás stb....), hanem attól a pillanattól szenvednek, amikortól az ember megfosztja őket attól a "szabadságuktól", hogy papagájok lehessenek!"
Nem nehéz elképzelni miért tartotta feszesen maga mellett csonkolt kis szárnyát ez a kismadár! :(Miközben újra és újra ártott magának.....:(
Szeretnénk arra kérni mindenkit, hogy mielőtt papagájt szerezne be, ne csak saját vágyai kielégítésére törekedjen, hanem sokkal inkább adja meg ezeknek a madaraknak azt az esélyt, hogy Ők természetközeli módon, fajtársaikkal élhessenek, a lehető legminimálisabb emberi beavatkozás nélkül!!! Ha ezt valaki nem képes megállni, nem képes biztosítani e madarak számára, akkor inkább NE szerezzen be papagájt, ne szaporítsa a szenvedő papagájok mérhetetlen számát, akiknek eladása hatalmas üzlet, de akik többsége csupán beszélő, társpótló szerepet betöltve VEGETÁL még akkor is, ha teli torokból kiabálja világgá, hogy szeret minket és Ő csodaszép és teszi mindezt alig tollruhában, vagy éppen önmagát csonkítva!!!!!......