Lili a kezdet...
2016.09.03.Sziasztok! Lilinek hívnak és Fehérbóbitás, vagy más néven Esernyős Kakadu vagyok.
Három hónapos lehettem, amikor a gazdámnak nagyon megtetszettem. Még tanult, ezért sokat voltunk együtt, volt ideje rám. Mindent együtt csináltunk, elválaszthatatlanok voltunk. Álomszerű volt ez a két év! Maga a csoda! Olyan nagyon boldog voltam!
Aztán a gazdám elvégezte az iskolát és elment dolgozni. Nagyon szeretett volna és nagyon gyorsan karriert befutni - Ti értitek, mit jelent ez? Számomra felfoghatatlan, hiszen én a jelenben élek, mindig azokkal a dolgokkal foglalkozom, ami éppen aktuális. Amikor felkel a nap, én is felkelek, kicsit kiabálok, hogy a fajtársak is tudják, itt az idő, gyülekezzünk, menjünk eleséget keresgélni! Amikor jóllakunk, akkor elmegyünk inni, majd pihenünk egy nagyot, s máris itt a napnyugta, kiabálva összegyűlünk, s az éjszaka beállta előtt telerakjuk a begyünket, sokat repülünk, mire jóllakunk, iszunk egy jóízűt, s felkeressük az éjszakai alvóhelyünket s egy hatalmas fán, hajnal hasadtáig pihenünk. Ez a bizonyos karrierbefutás miatt egyre kevesebb időnk maradt egymásra a gazdival. Én csak ültem a szép, tiszta, játékokkal teli helyemen, de nagyon magányos voltam a gazdi nélkül. A gazdi egyre többet dolgozott, én meg unalmamban, bánatomban, magányomban elkezdtem a tollaimat kicsipegetni. Egész nap ezzel foglalkoztam, olyannyira, hogy néha még enni, inni is elfelejtettem. A gazdimmal gyakorlatilag már csak akkor találkoztunk, amikor kitakarította a helyemet, enni, inni adott és rohant a dolgára. Kiabáltam vagy 2 éven át egyre többet, hogy Gazdi! Gyere vissza! Félek, magányos vagyok, unatkozom nélküled!
Közben felfedeztem, hogy mikor lerágcsálom a tollaim végét, majd egyre többet, a maradékot kihúzom, addig sem a gazdit hiányolom, egészen hozzászoktam már. A gazdi nem értett meg engem, nem értette, mi a baj, őt elfoglalta a munkája, este, éjszaka hulla fáradtan esett be az ágyba. Egy nap elmesélte, hogy elvisz engem a hozzám legjobban értő orvoshoz, s kivizsgáltat, nem vagyok-e beteg, nem azért tépem a tollaimat és kiabálok folyamatosan. Az orvos nagyon sokféle vizsgálatot végzett, a végén elmondta, teljesen egészséges vagyok, szerinte kellene nekem egy pár.
A gazdi kirántotta az egyik tollamat és elküldte, ahogy mondta, bevizsgáltatni, hím, avagy tojó vagyok-e. A vizsgálat alapján tojó. Nem tudom, miért volt ez a tollkihúzás, ez a vizsgáltatás, ha kérdezi, én is elmondtam volna neki. Nem értem, ilyen dolgot hogy lehet nem tudni, hiszen ez a legegyszerűbb dolog a világon. Pár hét múlva nagy örömmel hozott a gazdi nekem egy fehér színű, nagy bóbitás hímet, s odatette a kalitját az enyém mellé, később pedig összerakott közös helyre ezzel a furcsa tollcsomóval. Ez a tollcsomó egy hím fehér bóbitás kakadu volt. Nem tudom, minek hozta, egyáltalán nem vágytam riválisra, most már ketten lógtunk a gazdin abban a pici szabadidejében. Míg a kivizsgálásokra jártunk, meg kaptam ezt a tollcsomót, addig nem kiabáltam, nem hívogattam a gazdit, hiszen szabadságot vett ki, velem volt. A tollaim is elkezdtek visszanőni, boldog voltam. A fehér tollcsomó a kalit egyik oldalán, én a másikon a csőrünkkel a rácson lógva, kapaszkodva vártuk haza a gazdit mindennap. Nem közeledtünk, nem érdekeltük egymást, mindketten az én! gazdimat akartuk, vártuk.
Teltek a hetek, a fehér tollcsomó nem érdekelt, bár ő sem foglalkozott velem,hiszen én még nem voltam ivarérett, ő pedig már felnőtt volt. Megint kiabáltam egész nap a gazdi után. A fehér tollcsomó néha segített, hisz a cél közös volt, a gazdit akartuk, vele szerettünk volna lenni. A gazdi megint a karrierjével foglalkozott, már megint ez a szó!, csak egyszer érteném meg! Én a gazdi utáni vágyakozásomban megint a tollaimat rágcsáltam, megint kicsipegettem a tollaimat. Most már a hátam, a vállam, a szárnyaim, a begyem, a hasam, a combom is tollatlan lett. A bóbitámat nem értem el, de néha kicseleztem,s egy-egy tollat onnan is kicsippentettem. Repülni már két éve nem tudtam, de eddig legalább az alsó, a pihe tollaimat békén hagytam. A szárnytollamat és a farok tollamat tövig berágtam. Mikor egyszer megijedtem, el akartam röppenni a kalitban, de óriásit csattantam. Itt kezdtem csak kapálózni! Nem tudok repülni! Segítsééééég! Mi történt, miért nem tudok repülni? Ha elrugaszkodom, miért esek le?
A gazdim megelégelte a dolgot, s hirdetést adott fel, hogy olyan új gazdit keres nekem, aki tudna velem foglalkozni, soha többé nem lennék egyedül. Jelentkezett értem egy néni, ő mindig otthon maradt volna velem, csak mi ketten lettünk volna. Ám ekkor a gazdimat felkereste egy középkorú emberpár, elmesélték neki, hogy sikeresen helyrehoztak már több sérült lelkű papagájt, az otthoni papagájaik ebben segítettek. Nem követelőztek, nem erőszakoskodtak, de megígérték, ha azon a jelképes áron nekik ad a gazdi, amit a hirdetésben megjelölt, akkor lesz papagáj társaságom mindig, s ők is a nap nagy részében velem foglalkoznak.
A gazdimnak nagyon szimpatikus volt a néni, sokat gondolkodott, kinek adjon el engem, de a végén úgy gondolta, ez a pár, a többi papagájával sokkal nagyobb esélyt jelent nekem.
Eljöttek értem egy szép, napos, meleg napon, s én ráálltam a kezére a férfinak, akit a gazdi új gazdiként mutatott be, az új gazdiasszonynak is hagytam, hogy megsimogassa a fejemet, s ketten betegyenek a hordozóba. Elindultunk az új otthonom felé. Az új gazdi vezetett, az új gazdiasszony pedig az ölében vitt, nyitott hordozó ajtóval, s mindketten egész úton folyamatosan beszélgettek velem. Kaptam almát is rágcsálni, vízzel kínált gazdiasszony.
Mikor hazaértünk, kaptam egy kalitot. Szép, nagy volt, egy hónapig gazdiékkal abban laktam a hálószobában. Néha rettenetesen megijedtem, mert olyan ijesztő esőerdei rikácsolások hangzottak fel.
Eltelt a hónap nagy nehezen, nemigen volt kedvem enni, inni, hiányzott a gazdim, aki felnevelt, s aki eddig a társam volt.
Már sejtettem, hogy valami készülődik, mert a gazdik elmondták reggel, most picit később kapok enni, inni, mert költözünk!
Majd ott a többiekkel eszek, iszok!
Ó, közben vége lett a napnak, lassan napnyugta lesz, pihenek holnapig, s holnap folytatom a történetemetatsz...
Lili2.
22/10/2018
2016.09.04.
Lili 2. rész
Áttolták a helyemet a nappaliba, egy nagy szobába, ami tele volt rengeteg új élménnyel, kicsit félelmetes volt, de nagyon kíváncsi voltam rá. Körülöttem a papagájok a szivárvány minden színében pompáztak. A legjobban az óriási, hosszú farkú, piros, zöld, kék színű madár tetszett! Nem tudtam levenni a szememet róla. Micsoda színek! Volt egy hasonló, csak kisebb, ő kék és sárga volt. Egy narancssárga homlokú, smaragdzöld pici papagáj is a csapat tagja, hogy annak milyen fülsértő a hangja!
Megkaptuk a zöldségeket, gyümölcsöket, a friss ivóvizet, én ültem az ülőrúdon, s néztem, hogy mindenki megrohamozza a tálakat. Nem sok olyan étel volt benne, amit az előző gazdimnál ismertem, de az utóbbi hónapban találkoztam már velük. Nem is tudtam, hogy ehetőek ezek a dolgok! Nem hasonlítottak a megszokott almámhoz, banánomhoz, sárgarépámhoz. Megkóstoltam én is,s a legtöbbje finom volt.
Nap közben elnézegettem az új szobatársaimat, nem ordítoztak, csak mindenféle csodás/félelmetes dologgal játszottak. A kalitom nekem is be volt rendezve hasonlókkal, de hiába voltam kíváncsi, félelmetesnek tűntek.
Délben megint kaptunk enni, a magkeverék következett, azt mindet megettem. Ilyen előző gazdinál is volt, igaz az szinte csak kölesből állt.Volt a madár szobában egy fa, amin játékok voltak, oda tettek ki az új gazdik játszani bennünket sorban. Sokat rohangáltam ott, ledobáltam a játékokat, majd felfedeztem, hogy van egy vastag kötél is, izgalmas játékokkal. Szaladtam arra le, föl rohangáltam, azt sem tudtam, örömömben mihez menjek, hol rohangásszak, mit csináljak.
Miután mindannyian sorra kerültünk, megkaptuk a kását (ezt nagyon megszerettem az utóbbi hónapban, finom, langyos és jó ízű volt, emlékeztetett a fióka koromra), s mikor mindannyian lepihentünk, lekapcsolták a villanyt. Olyan izgalmas, élményekkel teli volt ez a nap, hogy este, mielőtt elaludtam volna vettem észre, hogy nem bántottam a tollaimat.
Így teltek a napjaim, egyre jobban megismertem a többieket, némely napokon kiszedegettem a tollaimat, másokon pedig nem. Úgy igazán nem is volt már erre szükségem, de a két év alatt, mikor sokat voltam magányos, nagyon hozzászoktam. Egy héten többször is kaptam nagyon finom, meleg vizes fürdőt a virág spriccelőből, amit mindig nagyon vártam.
Megpróbáltam úgy jelezni az értetlen gazdimnak, hogy amikor szerettem volna így fürödni, akkor elkezdtem a tollaimat tépni. Hamar megtanulta a gazdi, hogy ha tollat tépek, fürödni szeretnék.
Sajnos nem sokáig jött be, gazdi anyu úgy döntött egyik nap váratlanul, hogy ez így nem mehet tovább. Próbáltam neki jelezni, néztem a szemébe, s lassan nyúltam a tollamhoz, hogy kiszedem mindjárt, te, figyelj! látod, kihúzom ezt a tollat!fürödni szeretnék. A gazdi meg csak elment mellettem, rám se nézett. A vége az lett, hogy én nem piszkáltam a tollaimat, a gazdi meg minden másnap megfürdetett, a forró nyári napokon, pedig mindennap.
Bármi változás történt az új otthonomban, mindig az ismerős tollrágcsáláshoz folyamodtam, de kitépni már nem tépdestem a pihéket, apróbb tollakat. Közben megszerettem a gazdit, a legtöbb időmet a térdén ülve töltöttem volna, ha lehet, de gazdi anyu ebből csak napi 5-10 percet engedélyezett, a fennmaradó időben a játszótéren játszhattam. Időnként csatlakozott hozzám a játszótéren egy erőszakos, mindig a nyomomban járó nagysándor papagáj, ő hím volt, valamint a kis éles hangú smaragd színű is, aki kongó papagáj.
A gazdi egy napon le akart tenni a játszóteremre, hogy most már játsszak, de nem hagytam magam. Magam sem tudom, hogy történt, de a vállán találtam magam. Nocsak! Hogy kerültem ide? Mi történt? Visszatett a játszótérre, s boldogan vettem észre, hogy repülöööööööök, újra tudok repülni! Nagyon megdicsért a gazdi, s mostantól, hogy visszanyerjem az erőmet, mindennap játszottunk ilyet. Ekkor körülbelül két éve voltam a sok papagáj és az új gazdik társaságában.
Felnőttem, elmúltam hat éves, majd hét, s már nem volt szükségem többé a tolltépésre, rágásra. Mindennap érdekes volt ebben a csapatban, s egy picit mindennap más.
Nyolc éves lettem, amikor Karácsony előtt a szürke színű, piros farkú, sokszor a gazdik hangján megszólaló papagájok elkezdtek párzani . Folyamatosan etették egymást, majd egymás hátára másztak.
Nagyon nyugtalan lettem! Kiabáltam, mikor a szürkék ezt csinálták, rosszkedvű voltam, nem éreztem jól magam a bőrömben. A dobozt, amit kaptam játszani, kifaragtam, s benne próbáltam ücsörögni, kicsit jobb volt. Megint elkezdtem lecsipegetni a hátamról 1-2 toll végét. Nem sokáig ment ez így, mert egy nap Gazdi anyu felkiáltott! Végre, már egy éve hiába kerestem neked párt, nézd csak! Hogy tetszik Pihe? Ennek a szép kis tojónak párt keres a gazdija. Hallottam, rengeteg telefonálást, néha fél nap is pittyegett a gazdi telefonja, míg egy téli napon betettek a hordozómba, s több, mint 4 év után újra utaztunk.
Mikor megérkeztünk, gazdi és az ismeretlen mindenféle papírokat irkált, majd bementünk a madár házba. Kivett gazdi a hordozómból, s én a paradicsomban éreztem újra magamat! Mindenütt kakaduk!, Menni, rohanni akartam hozzájuk! A gazdi nem engedett, viszont betett egy csodaszép kakadu pár melletti kalitba. Akkor láttam, hogy a másik oldalon egy másik fehér bóbitás kakadu figyel kíváncsian, s rohangászik izgatottan a helyén. Rögtön felismertem, Pihe volt az! Szegényen alig három szál toll volt, a bóbitáján kívül, egyébként csupasz volt. Rögtön láttam rajta,
neki még nálam is nehezebb élete lehetett eddig.
Lili gazdi
22/10/2018
2016.09.06
Lili gazdi
Már négy éve velünk élt Lili, a fehérbóbitás kakadu. Tojó, úgy tudtuk, tollvizsgálattal lett bevizsgáltatva még az előző helyén. A szeme színe egyöntetű fekete volt, mint a hímeké. Az előző gazdinál nem fogadta el a hímet, akit tolltépés ellen kapott, így egyre erősebb lett a gyanúnk, mégis hím ez a kis madár.
Kb. két évre rá, hogy hozzánk került, újra repült. Nagyon boldogok voltunk! Innentől kisebb visszaesésekkel, de folyamatosan egyre több tolla lett, s nemigen bántotta ezeket a tollakat.
Érdekes, hogy akkor kezdett el repülni, egyre jobban tollasodni, amikor már beletörődtünk, így, kopaszan is szenzációs kis lény, imádjuk.
Mire 4 éve velünk élt, teljes jogú tagjaként a madárcsapatnak, teljesen kitollasodott és már jó ideje egyáltalán nem piszkálta a tollait.
Már egy éve kb. elkezdtem neki párt keresni, mert ivarérett lett és bár nem nyúlt a tollaihoz, egyértelműen látszott, fajtársra van szüksége.
Az egyik kedves ismerősöm mesélt egy hölgyről, aki a fehér bóbitás tojója mellé nagyon keres egy hímet. Gondolkodtam sokáig, nagyon szeretjük Lilit, nagyon a szívünkhöz nőtt, de felvettem a kapcsolatot Pihe gazdival.
Nagyon sokat beszélgettünk telefonon, késő éjszakákba menően cseteltünk, majd megbeszéltük, hogy 3 hónap próbaidőre odaadom Lilit, amolyan megőrzési szerződéssel. Amennyiben jól meglesznek Pihével, akkor örökbeadási szerződéssel odaadom. Csodálkozott, hogy nem kérek tőle pénzt a madárért, nem is nagyon hitte el, amíg nem volt a kezében a szerződés, hogy 3 hónapig nála lesz Lili.
A két madár összeszoktatását Pihe gazdi fogja leírni. Mielőtt eljöttünk Pihééktől, elmondtam, mik a szokásai Lilinek, miket eszik, vittem is belőle, míg Pihe gazdi rendel, megbeszéltünk mindent. Eljöttünk, s Pihe gazdi napi szinten képekkel, szóban elmesélte, mi újság Lilivel, hogy van.
Mikor hazaértem, az üres kalit láttán sírtam csak el magamat. Mindig azzal vigasztalódtam, hogy Lilinek fajtársra van szüksége. Helyrejött nálunk a tolltépésből, megtanulta, milyen csodás dolog jó sűrűn a virág spriccelőből langyos vízzel fürödni, pár játékot is elfogadott már, végre rágcsált, nem csak külső megfigyelőként ült, megtanulta, mennyi minden finomság van a számukra, amivel addig nem is találkozott.
Mivel minden rendben ment közötte és Pihe között, megbeszéltük Pihe gazdival, hogy örökbe adom neki örökbeadási szerződéssel. Közben felmerült, mennyire egyformán viselkedik Pihe és Lili, lehet, hogy mindketten tojók? Ha tojó, miért fekete a szeme? Ez a hímek sajátja általában náluk. Pihe gazdi felajánlotta, hogy bevizsgáltatja. Szól előre, ha tojó, ha hím, akkor is szeretné örökbe fogadni, mert olyan jól elvannak Pihével.
A vérből való vizsgálat szerint is tojó, Lili.
Lili nagyon különleges kis madár, barátságos mindenkivel, nem ordibál, bár reggel és este hallatja a hangját. Nagyon szeretjük, nagyon fájó szívvel adtuk örökbe, de örülünk, hogy most már boldog, jó helyen, kakaduk között él.
A többit halljuk Pihe gazditól!
Pihe gazdi
Lilike szóba került, mint fiú Kakadu! Sokat beszéltem a gazdijával telefonon míg megbeszéltük a részleteket. .Elérkezett a nagy nap megérkezett Lilike. Örültem nagyon, bár az utolsó pillanatban készültem el a helyével édesapám segítségével Mivel már ki volt vizsgálva ezért Pihe mellé költözhetett a madárházba azonnal. Szerződést kötöttünk, elláttak a gazdik jó tanáccsal, mit eszik, mit szeret.
Jött az összeszoktatás! Időközben elérkezett a párzási időszak, mindenki turbékolt a Pihe tojni kezdett, Lilike pedig rágcsálni Magát.
Az összeszoktatás nagy para volt! Először Pihét engedtem ki, simogattam beszélgettünk azután Lilikét .elhívtam tanácsért tenyésztő barátomat , mit, hogyan csináljak. Javasolta, tekintsek Rájuk úgy mint két harci Kutyára! Engedjem ki mindkettőt és figyeljek! Ha gáz van, avatkozzak közbe, bottal vagy vízzel, vagy amitől félnek.
Nagy szerencsémre nem volt szükség semmiféle beavatkozásra!
Nagy óvatossággal a kezem mindig közöttük volt! Eszükben sem volt verekedni, eleinte féltek egymástól, aztán szép lassan szinte elválaszthatatlanok lettek! Ha Pihét fürdeni vittem Lilike alig bírta kivárni, hogy visszaérjek Vele!
Lilike imádja a spriccelést,
Azóta is imádják egymást! Nagyon jól elvannak, Lilike abbahagyta a rágást, Pihe rengeteget javult!!
Nulladik papagájom...
22/10/2018
2016,09.08.
Életem nulladik papagájának története
A kisebbik gyermekem örökbe fogadott egy tengerimalacot, amelyik már terhére volt a gazdájának.
Már úgy volt, hogy elengedik szabadon!, ha nem lesz gazdája, ezért került hozzánk.
Egy misét megérne ennek a szerencsétlen malackának a története is, ugyanis a fiatal lánynál az ágyban nőtt fel, mindig,mindenütt vele volt. Vitte magával a házasságába is. Hamar terhes lett, s egyből az egész környezete győzködni kezdte, hogy árt a babának a malacka, szabaduljon meg tőle. Addig mondogatták neki, míg elhitte maga is.
Így került hozzánk.
Az egyik kisállat kereskedésben vettük rendszeresen az eledelét, ott megfordultak nagy papagájok is. Mindig megnéztem őket, aranyosak, beazonosítottam, melyik faj egyede, de tovább mentünk.
Aztán egy októberi napon egy szürke tollú, piros farktollú papagáj volt a kalitban a kereskedésben. Számomra elrettentő ár kiírva: 320.000.-Ft. Nem is foglalkoztam volna vele tovább, de ekkor az addig nyugton ülő madár rám nézett és azt súgta: Szia!Nem hittem a fülemnek! Még sosem láttam beszélő papagájt.
Odébb mentünk, megvettük malackánk ennivalóját, szénáját, s akkor látom, hogy bárki más közelített a kalitjához a jákónak, őrült nagy rikácsolást rendezett, törte, zúzta magát. Mondom a pénztárnál, de hát ez a madár köszönt nekem, szépen nézett, nyugodtan ült!
A pénztárban dolgozó szerint az lehetetlen, mert őket sem viseli el, olyan vad.
Mondom, menjünk oda, nézzük meg! Odamentem, a madár megint köszönt és nyugton maradt a helyén, csak nézett engem.
Odajön a pénztáros, épp meg akar szólalni, a madár megint őrülten rikácsol, s szabadulna a kalitból.
Elmegyünk vissza a kasszához, kifizetem malacka dolgait, s akkor mondja a pénztáros, ő ilyet még soha nem látott! Ez egy vadon befogott jákó papagáj, s őrülten vad. Nem is tudták, hogy tud beszélni, mert őket nem viseli el.
Nagyon összeszorult a szívem! Mindenképpen el szerettem volna hozni ezt a madarat.
Mivel nemsokára következett a születésnapom, s a férjem arany karkötőt ígért nekem, mondtam neki, hogy nem kérem a karkötőt, köszönöm szépen, ezt a madarat szeretném, de nagyon!
Jött a szöveg, hogy eddig minden nyáron minimum egyszer nyaralni voltunk, néha többször is, sok szép tájat, országot láttunk, mi lesz a madárral, s ha megvennénk, mi lesz a mi nyaralásainkkal, szabadidőnkkel.
Nem tágítottam sem ezek az érvek, sem a többi ezt követő érv hallatán sem. Nekem ez a madár kellett.
Eljött a születésnapom, s én megkaptam a gyönyörű : .aranykarkötőt!
Szóhoz sem jutottam, próbáltam illedelmes, jó képet vágni hozzá, de nagyon lerítt rólam, mennyire boldogtalan vagyok.
A férjem mondogatta, de hát ez az álom karkötőd, mindig ilyet szerettél volna, na, örülj már kicsit neki.
Elsírtam magamat, s abba sem tudtam hagyni reggelig. Teljesen vigasztalhatatlan voltam, mindig a szemem előtt lebegett az a jákó a kereskedésben.
Másnap újra átbeszéltük a dolgokat, s a férjem még mindig nem értette, mi a bajom. Mikor elmondtam, hogy én azt a madarat szerettem volna, hiszen mondtam is, még akkor, ott, azonnal, hogy nem kérem a karkötőt!, akkor tudtam meg, hogy nem vett komolyan, azt hitte, csak hülyéskedek, s nem komolyan beszélek...
Alig vártam, hogy hétfő legyen, megint mentünk a kereskedésbe, s a jákót szerettük volna megvenni.
Ők mondták, elkelt. Mikor? Pont a születésnapomon, amelyik nap a karkötőt kaptam.
Ezzel a jákópapagájjal indult az én nagy papagájos életem.
Nagyon fáj még ma is, ha eszembe jut az én nulladik papagájom.